Balatoni szezonnyitóval kezdődik, Bereg-vidéken és Budapesten folytatódik, majd Szegeden zárul a VII. Magyar Világtalálkozó
Határtalan összefogás értékeinkért
Sasvári Sándor, Tolcsvay Béla, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Felvidéki Komáromi Jókai Színház „ A Világ Magyarságáért” kitüntetettjei között - Tiszteletbeli Magyar cím indonéz, mongóliai és madagaszkári diplomatáknak - Díszvendégek: Észak-Amerika, Felvidék és a Balaton-régió
Határtalan összefogás értékeinkért - e jelmondat szellemében indul útjára a Balatoni Szezonnyitóval, - Balatonlellén, május 14-én a VII. Magyar Világtalálkozó eseménysorozata, amely nyolc napon át tart Budapest számos helyszínén és több vidéki településen - hangzott el a fővárosi sajtótájékoztatón, ahol a Szervezőbizottság tagjai sorra nyújtották át a különféle események meghívóit. A rendezvénysorozat a határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés fesztivál jellegű rendezvénye, amelyen a kultúra, a közélet, a gazdaság, a sport és a civilszféra szereplői találkoznak; hidat épít a Kárpát-medence magyarsága és a világba szétszóratott honfitársaink között, s meghívja az eseményekre a Magyarországgal és a magyarsággal barátságot ápoló népek, nemzetek képviselőit.
Balatonlelle: gálaműsor, turisztikai konferencia, Szent Korona hőlégballon
(május 14. vasárnap)
Az I. Magyar Világtalálkozó (2011) alkalmából felavatott Megmaradásunkért emlékműnél kezdődik a programsorozat Balatonlellén, majd megkoszorúzzák a Gyermeki Jogokért Emlékművet. Ezt követően a Művelődés Ház színháztermében kezdődik a „Határtalan összefogás a Balatonért” idegenforgalmi konferencia, amelynek nyitó előadását Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára tartja, majd az önkormányzati, társadalmi szervezetek, cégek, vállalkozások, civilszervezetek képviselői beszélnek területük turisztikai értékeiről.
13 órától kezdődik a nagyszínpadon a több mint hat órás gálaműsor, több mint másfélszáz fellépővel, így többek között : a Palóc Néptáncegyüttes; a Felvidéki Megmaradásunkért Kultúrcsoport; a Ritmus Könnyűzenei Kórus; a Lelle Néptáncegyüttes; az Enyingi Fúvós- és Citerazenekar; a Swing a la Django Zenekar; az Abba Feeling Emlékzenekar; a Retro Party Boys; Mercy és barátai, a Nagyatádi Obsitosok; Tóth Éva és Leblanc Győző; Szekeres Viktória, Nagy Anikó, Nógrádi Tóth István, Mészáros László, Farkas Annamária, Felvidékről a Fodor-testvérek és Ábrahám Imike. Joó Géza zenés beszélgető műsorának – a Joó-talkshownak- sztárvendégei: Csepregi Éva, Bódy Magdi, Mérai Kata és Sasvári Sándor.
Az Emlékparkban felállításra kerül a Kárpát-medencében egyedülálló, a Szent Koronát megörökítő, gyönyörű látványt nyújtó óriás hőlégballon, amely a Felvidékről, a Baranta völgyéből érkezik. Hordozza üzenetét: a magyar megmaradást és a kárpát-medencei összetartozást. Délután a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében kerül sor az 5 éves évfordulóját ünneplő Civilszervezetek Nemzetközi Konföderációjánakemlékülésére.
Aranyosapáti: a reformáció 500 éves jubileuma jegyében
(május 15. hétfő)
A magyar vidék megmaradásának és fejlődésének lehetőségeire kívánja felhívni a figyelmet aNégyeshatármenti Találkozó május 15-én, amelynek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, Aranyosapáti ad otthont, ahová Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről is érkeznek vendégek. A korábbi években építették fel az „Aranyosszigeti Gyermek- és Ifjúsági Tábort”, ezt megelőzően a Faluházat, idén pedig a Reformátorok Emlékparkjának avatására kerül sor.
A reformáció 500 éves jubileumát helyezik a középpontba a szervezők. Ünnepi Istentisztelettel kezdődik a nap a révaranyosi református templomban négy ország egyházi képviseleteinek részvételével. Az Istentiszteletet celebrálja: Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Ezt követően Karitatív Békedíjak átadására kerül sor, akik kapják: Csűry István; Zán Fábián Sándor püspök (Kárpátaljai Református Egyházkerület); Fazekas László püspök (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház); dr. Fekete Károly püspök (Tiszántúli Református Egyházkerület). Az elismeréseket átadja: dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke és Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke.
Ezt követően kerül sor az elhunyt reformátor példaképek lovagi emlékoszlopainak ünnepélyes avatására a Kultúra Lovagrendje Emlékparkjában, majd Vallások párbeszéde címmel a különféle vallások képviselőinek baráti beszélgetése zajlik a hitről, a vallások együttéléséről. Délután hagyományőrző kulturális együttesek lépnek fel, lesz kirakodóvásár, sütés-főzés, és sor kerül a Felső - Tisza Völgye Minőségi Védjegyekadományozására is.
Díszünnepség - gálaműsorral, elismerések átadása
(május 16. kedd)
Hazádnak rendületlenül légy híve!“ címmel, a Szózat vezérgondolatának szellemében a világ öt kontinenséről gyűlnek össze Budapesten, a Stefánia Palota Színháztermében a VII. Magyar Világtalálkozó résztvevői május 16-án, kedden este 18 órakor. Huszonnégy történelmi zászló adja a díszletet,majd a papi áldásadást és a köszöntő beszédeket követően „A Világ Magyarságáért” közéleti és művészeti elismerések átadásra kerül sor, amelyet azok vehetnek át, akik az összmagyarság összefogásának erősítése érdekében az élet különböző területein kiemelkedő munkát végeznek, s hozzájárulnak a magyarság kulturális örökségének gyarapodásához, az országok közötti civilkapcsolatok elmélyítéséhez. Az elismerések átadását követően kulturális gálaműsorra, fogadásra kerül sor.
Idén „A Világ Magyarságáért” közéleti elismerést veszi át: Dr. Fischl Vilmos, evangélikus lelkész; aMagyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára; Mészáros László, amerikai magyar vállalkozó, a Képzett Fiatalokkal a Jövőért Alapítvány alapítója (MICE). Művészeti díjasok: Sasvári Sándor, Jászai Mari-díjas színész, énekes; Tolcsvay Béla Kossuth-Díjas előadóművész; a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, aFelvidéki Komáromi Jókai Színház.
A „Tiszteletbeli Magyar” címet veszik át: Wening Esthyprobo Fatandari, Indonézia magyarországi nagykövetasszonya; Dr. Batbayar Zeneemyadar, Mongólia magyarországi nagykövete, a Panoráma Világklub Mongóliai Társklubjának tiszteletbeli elnöke; Randrianasolo Lalarison Richard, Madagaszkár magyar tiszteletbeli konzulja, mérnök-közgazdász.
Az „Összefogás a Magyarságért” díj kitüntetettjei: Koleszár Andrásné és Székely Lászlóné - Kisvárda és Mátészalka városok Világklub-vezetői; Lőrincz Kálmán és Dr. Máthé Gizella – a Házat- Hazát Alapítvány vezetői; Dr. Besenyi Károly és Besenyi Zsuzsa – argentínai magyar iskola alapítók, a Patagóniai Világklub vezetői.
Konferenciák közéletről, gazdaságról
(május 17, 19.)
Rangos előadói gárda, izgalmas témakörök fémjelzik a Magyar Világtalálkozó hagyományosan kiemelt közéleti rendezvényét, a Társadalmi Párbeszéd Fórumot, a Közép-Európai Club Pannonia (KEP) szervezésében, május 19-én, a Magyar Tudományos Akadémián. A címe: Újabb kihívások Európában, Közép-Európában – a Római Szerződés 60. évfordulóján (Biztonságpolitika, gazdaság, identitás).
Az előadók közül néhány név: Dr. Schöpflin György, az Európai Parlament képviselője; Dr. Mikola István a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára; Dr. Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója;Prof. Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke; Radda István, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke; Dr. Fazakas Szabolcs, az Európai Számvevőszék elnökségi tagja; Dr. Pók Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgató helyettese. Házigazda: Hg. Esterházy Antal, a KEP tiszteletbeli elnöke,Prof. Kroó Norbert akadémikus, az EMMT elnöke, Dr. Czeglédi József, a KEP elnöke és Dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke.
Az OKISZ-székház ad otthont, május 17-én szerdán,, 14 órától a Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozónak, amelyen a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségeit veszik sorra rangos hazai és külföldi előadók közreműködésével, a magyar és külföldi cégek, vállalkozások bemutatásával. A konferencia szervezői célul tűzték ki az üzleti, gazdasági kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségét kínálni mindazok számára, akik készek elősegíteni a magyar értékek, termékek, szolgáltatások, találmányok, technológiák és teljesítmények, népszerűsítését, térhódítását és üzleti sikerét megvalósítani szerte a nagyvilágban. Kiemelt szerepet kap a magyar sport és a gazdaság kapcsolatának témaköre.
„A magyar konyha világnapja”, galérialátogatás és szépségverseny,
(május 18-20.)
A rendezvénysorozaton belül kiemelt figyelmet kap a magyar konyha. Május 18-án, csütörtökön, 17 órától a Stefánia Palota Regiment Éttermében kerül sor egy zenés, táncos, szórakoztató estre, amelynek keretében a résztvevők kezdeményezik „ A magyar konyha világnapja” naptári bevezetését és megrendezését, az ennek szellemében való gasztronómiai események megrendezését.
Május 19-én, 18 órától Józsa Judit kerámiaszobrász belvárosi Galériáját (Városház u.1) kereshetik fel a találkozó résztvevői, ahol megtekintik a világszerte ismert művész alkotásait és meghallgatják a munkásságáról szóló előadását.
A VII. Magyar Világtalálkozó Szépe verseny döntőjét, gálaműsorral, fogadással és zenés, táncos vacsoraesttel egybekötve rendezik meg május 20-án, szombaton este az Európa Congress Centerben, 18 órától. A verseny a szépséggel párosulva a polgári értékrendet helyezi előtérbe, a zsűriben a hírességek, neves szakemberek foglalnak helyet. A műsorban fellépnek: Radics Gigi, Király Viktor és Palcsó Tamás.
(május 21.)
Hálaadó ünnepi szentmisével kezdődik a Szegedi Dómban a VII. Magyar Világtalálkozó zárónapja. A misét Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád megyei püspök celebrálja, s felszenteli a világ magyarságának összefogását jelképező, adományokból elkészített harangot, amelyet ezt követően a Csongrád Megyei Világklub és a Szegedi Hagyományőrző Egyesület Nemzeti Emlékkertjében helyeznek el, s amely megkondításával haza hívja, szólítja a világba szétszóratott honfitársainkat.
Délután 16 órakor a Lobby Caféban nyílik meg a Nívó Galéria kiállítás számos alkotása, majd „Magyarok Hollywoodban – kik és hogyan alapozták meg a világ filmművészetét?” címmel kerekasztal beszélgetésre kerül sor a Belvárosi Moziban, kiemelten, Szeged szülöttének, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrnek az élete, munkássága.
Kapcsolódó rendezvények Székelyföldtől Kisvárdáig
Számos kapcsolódó rendezvényre is sor kerül, így például a Székelyföldi Világklub szervezésében, május 20-án, 17 órától Székelyudvarhelyen, a Romantika Panzióban egy műsoros vacsoraest keretében találkoznak a magyarországi vendégekkel a helybéliek, akik között ott lesz Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere is. Több külföldi országban a helyi Világklub-közösségek saját rendezvényeikkel csatlakoznak a Világtalálkozói programsorozathoz, középpontban a magyar értékek népszerűsítésével, Magyarország jó hírnevének erősítésével!
Világtalálkozói csoport indul Erdélybe az Össznemzeti Zarándokvonaton a csíksomlyói búcsúra, s részt vesznek a június 4-i erdélyi megemlékezéseken, a madéfalvi világtalálkozón; Balatongyörökön egy héten át tart a Valóra váltott egészség életmód tábor; Tibolddarócon és Kétpón a magyar gasztronómia fesztiváljellegű rendezvényei zajlanak; Esztergomban a Szent László Emlékév keretében lesznek rendezvények; családi otthonok alapkőletételére kerül sor Nógrád megyében; Kisvárdán az Anna bál, Mátészalkán pedig a Tony Curtis emlékünnepség várja az érdeklődőket.
Szervezők, védnökök
A rendezvénysorozat megszervezésében a Panoráma Világklub öt kontinens mintegy 90 országát, államát átölelő 217 társklubja mellett társrendezőként és együttműködő partnerként számos civilszervezet, önkormányzat, intézmény, cég közreműködik. Védnöki szerepet vállalt dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter; dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára; Balogh Sándor, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) elnöke; Páll Kornél, a Ciprusi Courvus Consulting Ltd elnöke, a MICE Alapítvány, s az Extra Délinfó.
A Szervezőbizottság köszönetét fejezi ki valamennyi közreműködőnek az önzetlen együttműködését!
Honlap: www.vilagtalalkozo.hu;
Facebook oldal: https://www.facebook.com/vilag talalkozo/
Email: vilagklub@vilagklub.hu – mail@vilagklub.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése