2016. február 21., vasárnap

Szexuális zaklatás Nyíregyházán – “Számos kollégája tudott róla, többen jelezték”

Rengetegen tudtak a 60 éves zaklató tanárról a nyíregyházi közgazdasági iskola kollégiumában. Szájról szájra terjedt, hogy L. Á.-val vigyázni kell. Ám mégsem tett senki semmit, hogy megállítsa. írta meg a Blikk.hu
A tanár közösségi oldalán lányok gyűrűjében áll: „Igazi csajok voltak!" – írta kedvesen


A kollégák tudták, hogy mit művel


– Számos kollégája tudott róla, mit művel a férfi, ugyanis többen jelezték ezt – mondta informátorunk, aki szerint nehéz munka vár a rendőrségre, hogy a bizonyítási eljárásban mások felelősségét is megállapítsa.


Úgy tudjuk, több ott dolgozó tanárt is kihallgattak már az ügyben, így lassan körvonalazódik, mi folyt az iskolában, és meddig.


– Már az elsős lányokat is figyelmeztették minden szep­temberben a felsősök, hogy óvakodjanak a zaklató tanártól, hiszen ők tudták, milyen természete van. Így terjedt az információ szájról szájra. A rendőrség sok-sok üres alkoholosüveget talált a kollégiumi nevelő szekrényében – tette hozzá felháborodott informátorunk, aki azt szeretné, ha a rendőrségi vizsgálat kiterjedne arra is, hány gyerek tett panaszt, kinek beszéltek a gyerekek, és az illetékes kivizsgál­ta-e a panaszt.

Ha ugyanis nincs az a tizedikes lány, aki öngyilkossággal fenyegetőzik a megrázkódtatások miatt, a gyanúsított nevelő akármeddig folytathatta volna ocsmány játékait.


A gyanúsított az igazgató testvére


– Legyen ez tanulság a többi oktatási intézménynek: ahol a legkisebb gyanú is felmerül, azonnal lépjenek – tette hozzá a bennfentes.

Az iskola igazgatója – a tanár testvére – a rendőrségi vizsgálat időtartamára, február 17-től felmentette az érintett dolgozót a munkavégzés alól, és belső vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a Blikk-kel közölte: szexuális kényszerítés megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 60 éves férfi ellen, akinek a rendőrség kezdeményezésére az illetékes bíróság február 13-án elrendelte előzetes letartóztatását.

A férfit emellett 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével is gyanúsítják. Az áldozatok nem merték őt visszautasítani, ő pedig kihasználta ezt.

Mint a Blikk megírta, a diákok által Pedó bának hívott tanár többször is rányitott a zuhanyozó lányokra, simogatta őket, és ajánlatokat tett nekik. Végül egy névtelenül írt teszt buktatta le, amelyben a lányok panaszkodtak tolakodó viselkedésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése