Közeledik Anyák napja. Két gyönyörű gyermekünk, és 3 tündéri Unokánk van. Öröm az életüket nézni, velük lenni,gondolni rájuk. Ha rájuk nézek, Édesanyámat is látom bennük.
1917-ben született Barabásban: Szalma József és Penke Borbála gyermekeként.Másfél évesen már árván maradt. Neki nem volt Édesanyja. Összehozta az élet Simon Áronnal, az Édesapánkkal, aki 9 évesen az Édesapját, 20 évesen az Édesanyját is elveszítette. Testvéremmel mi egy olyan családba születtünk, ahol a szüleink nem kereshettek vigasztalódást az Édesanyjuknál.
Édesanyánk mégis tudta, hogyan kell nagyszerű ANYÁNAK lenni!
Kifogyhatatlan volt a mesékből, amelyekbe a valóságot szőtte. Készítette velünk a "kukorica- babákat", rajzolt , írt nekem rendületlenül... Tudott horgolni, kötni, kiválóan varrni. Gyönyörű ruhácskákat varrt nekem is, amelyektől hamar megszabadultam, mert a fákra, még sem mászhattam fodros ruhácskákban.....
Mesélt az életéről, a gyermekkoráról. Mesélte, hogyan vitte a Barabási-hegyre naponta ugyanazt a szalonna darabot, és míg a többiek sütöttek, Ő a szegények büszkeségével mondta:
---Nem szeretem! Nem kívánom! - Mert másnap ugyanazt a szalonna darabot vitte magával... Elég volt a komótya, az eper, amit megtermett a természetben. Persze, valójában nem volt elég. De nem telt többre.
Úgy kerültek össze Édesapánkkal, hogy Kovács Károly bátyánk ügyes ember lévén, csinált nekik kecskelábú asztalt, székeket és ágyat. S kezdődhetett az új élet.
Édesanyánk mindenféle furfanggal igyekezett néhány pengőt ,majd forintot csinálni. Horgolt terítőket, készített krepp papírból virágokat. Adott el baromfit, tojást, kukoricát , gabonát, gyöngyszőlőt. Szépítette az otthonát. Mert bármilyen szegények voltunk, a tisztaságra, a szépre nagyon adott. Az ágyak csinosan bevetve, díszpárnák sokasága, a függönyök fodra, mind mind az Ő keze nyomát dicsérte.
Mindig nagyon ragaszkodtam hozzá, ahogyan a Testvérem is.
Amikor várt bennünket, nem volt olyan tál derelye, amit el ne tüntettünk volna! A kemencében sült "kőttes" kalács íze itt van a számban. A "zöldpaszuly" levesét tanítani lehetett volna! Máig sem tudom azt az ízt megtalálni, ahogyan Ő készítette !
A kapcsolata a két lányával igen bensőséges volt.
1981-ben elhunyt Édesapánk, akiről mindent elmond jellegzetes mondata:
----Úgy van jól Édesfiam, ahogyan mondod!
Édesanyánk jól érezte magát kicsike otthonában. Kedves Szomszédokkal, szerető Családtagokkal.
A Testvérem naponta többször megnézte, intézte az Édesanyánk ügyeit.
Nagyon szeretett TV-t nézni. Kedvence volt: a Bűvölet és Walker. a texasi kopó......
Hetente látogattuk, az unokák is, amikor tehették.
---Aztán, hogy álltok a "jányokkal"?---kérdezte, és huncut módra mosolygott, és szeretettel nézte a két fiút.
---Minden oké, Simon mami !- biztosították a fiúk kacagva a Nagymamát.
Drága Mama !
100 éve születtél, 1917-ben. Ma, 2017-et írunk .
De szeretnénk most látni a Család körében !
Hogyan várnál bennünket, a 68 és a 75 éves Lányodat?
Vajon mit szólnál 36 és 40 éves Unokádhoz ?!!
Hogyan néznél Áronkára, Annácskára és a kis Levikére?
Micsoda békesség, szeretet, boldogság sugározna a mindig gyönyörű kék szemedből!
A szemeiddel ölelnéd a két Lányodat, Vejedet , az Unokákat, a Dédunokákat !
Tudom, hogy ezt teszed Mama! Csak Mi nem látjuk, mert a felhők fölött vagy, nagyon magasan.
....és mégis bennünk, minden sejtünkben......
Mi pedig indulunk a sárga rózsával , a kedvenceddel. Hozzád Mama!
A Barabási temetőbe.....
Péter Juli
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése